Ötödéves koromban végeztem el a mentőtiszti tanfolyamot, majd szigorlóként már dolgoztam is a mentőknél. Mire a János Kórházba kerültem díjtalan gyakornokként, volt gyakorlatom az újraélesztésben, a defibrillátor használatában, ami akkor még a kórházi osztályon újdonságnak számított.
Én csináltam az egyik első sikeres újraélesztést, ami után a főnököm (dr. Herman Erzsébet) először gratulált, majd kicsit később, máig tartó hatással, jól letolt. A beteget ugyanis behozták a mentők, én átvettem, majd legalább fél órára magára hagytam egy tizenkét ágyas kórteremben. Ez idő alatt az állapota kritikussá vált: azért szidtak meg, mert lehet, hogy szükség sem lett volna az újraélesztésre, ha azonnal elkezdek foglalkozni a beteggel. Ennyit a sikeremről.
Mitől válik valaki orvossá?
Mi az a pont, amikor valaki átváltozik, amikor földi halandóból mások élete, sorsa felett döntő, vagy legalább azt befolyásoló doktorrá válik? Jogilag ez majdnem egyértelmű: amikor kézbe kapja a diplomáját. Igaz, ez még nem jogosítja önálló munkára, mert még nem szakorvos. A végzés után régen többnyire négyéves segédorvosi munka következett, ami ma már rezidens programmá nemesedett.
Ezek szerint a tudás, és bizonyos mennyiségű gyakorlat révén már tényleg orvos lesz valakiből? Jogilag és a munkaköri leírása szerint biztosan, de emberileg még nem biztos.
Mire van akkor még szükség ahhoz, hogy az emberek, a betegei nagybetűs ORVOS-ként gondoljanak rá, akiben megbíznak, akire rá merik, rá akarják bízni az életüket, egészségi állapotuk befolyásolását?
Ehhez legalább két dolog biztosan szükséges:
- az egyik, hogy hihető legyen róla, hogy a megszerzett tudását használni tudja és akarja. Ha éppen nem tudja, akkor utána olvas, megtanulja.
- a másik, hogy tudja, eltanulta, hogyan kell a beteggel, klienssel beszélni, kommunikálni. Ezt is lehet az iskolában, vagy a képzéseken tanulni, fejleszteni, de igazán csak akkor válik automatikusan működő készséggé, ha van kitől tanulnia, van olyan mestere, tanítója, akinek a mintáját követni tudja.
Korábban Magyarországon is léteztek nagy orvosi iskolák, mint a belgyógyászatban a Korányi iskola, vagy vidéken a nagy sebész Bugyi professzor tanítványai. Ma alig tudnék ilyen iskolákat megnevezni. Legfeljebb 2-3 tanítvány van, de nem több generációs iskolák.
| ||
A mesterek, akik művészként gyakorolták orvosi mesterségüket, akik valami csodálatos pluszt tudtak hozzáadni: a személységüket, a másikra figyelni tudást, a hivatástudatot. Tessék figyelni, pénzről egyetlen szó sem esett, és nem is fog. Az orvosi hivatás nem a pénzről szól. A jövedelem persze fontos, hogy ne kelljen az élet, a család fenntartását gondnak tekinteni, de a tevékenységet és annak minőségét nem a jövedelem, hanem a belső indíttatás, a segíteni akarás hajtja.
Tehát mitől lesz valaki orvos? A tudásától, és attól, hogy jó mestere volt, akitől eltanulta, hogyan kell gyakorolni a mesterségét. A legritkább esetben lesz valaki igazán jó orvos, ha nem nevelkedett valamilyen jó iskolában.
Kérdezzük csak meg orvos ismerőseinket, vajon meg tudják-e nevezni, ki volt rájuk a legnagyobb hatással a pályájukon? Akinek ilyenkor senki nem jut azonnal az eszébe, az magányosan tanulta a mesterséget. Tisztelet nekik, ez a nehezebb út, így is lehet, csak könnyebb eltévedni. Ezért is lenne fontos, hogy a nagy orvosi egyéniségek iskolateremtő munkáját támogassa az egészségügy szervezéséért felelős szervezet.
Úgy nem lesz iskola, ha az orvoscsoportokat szétverik, összevonják, áthelyezik, idő előtt nyugdíjazzák, a tevékenységük feltételeit nem biztosítják. Egy szakma minőségét csak úgy lehet emelni, ha kiváló tanárok mellől jó tanítványok kerülnek ki, akik a tudást, a mintát tovább viszik, majd ők is átadják.
A jelenlegi katasztrofális egészségi állapot egyik oka, hogy kevés a mintát nyújtó orvos, akik mellett felnőne egy etikus, korszerű tudású új főorvosi gárda. Jó, hogy a középkorú orvosok közül sokan éveket dolgoznak fejlettebb, jobb, emberségesebb egészségügyi ellátást nyújtó országokban. Néhányan haza is jönnek, de sokszor az irigykedés fogadja őket. Pedig, ha itthon akarunk gyógyulni, akkor minden orvosi szakmában szükség van a megszerzett tudásukra, tapasztalatukra, példamutatásukra. Kellenek a mintát nyújtó mesterek, és kell a mintát nyújtó intézmények kisugárzó hatása.
Orvossá nem az egyetem tesz valakit, hanem a jó minta követése. Amikor ezt megérti valaki, akkor megváltozik benne valami. És akkor következik be az a csoda, hogy az egyetemet végzettből nem mesterember, szakmunkás, hanem ORVOS lesz.
Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.
Materia Medica
A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!
